Otthon, édes otthon, de jó, hogy újra itthon!
A “motrot” betolom az előszobába, majd szelíden bevágom magam mögött a bejárati szúette ajtót.
(A rosseb a vállalkozóba… Persze. Első osztályú faanyag, príma minőség. Ja… Tele van Péter-szeggel az összes ablak, a bejárati meg jó vastag, zsíros szúkkal…szuvakkal…szúval…Szóval tökmindegy, valami kukac zabálja a z ajtómat.)
Lepottyantom a cekkert, a dunsztosüveg alja koppan a járólapon.
Lerúgom a cipőmet, megmozgatom a lábujjaimat. Elégedetten konstatálom: ezúttal nem lyukasztotta ki a nejlont a körmöm.
Kinyitom a nappali ajtaját, és végre, végre OTTHON vagyok. Benyúlok a hűtőbe, töltök magamnak egy pohár hűvös bort. Fogom a laptopot, beledöglöm a kedvenc fotelembe, betakarózom a függönnyel (ki kéne már mosni, és felrakni, vissza a helyére, mert a szomszéd gyökérember állandóan kukkol).
Eljött az én időm. Viszlát meló, viszlát számlák, mosatlan, portigrisek, evilág.
Nekilátok vajúdni.
EZ az én világom.
Otthon vagyok.
Reggeli erőltetett félálmok
a csoffadt busz fapados ülésén
cirka háromhatvanötért
(mindig emelkedik
ahogyan drágul a benzin).
Motorral kéne járni…
Az este hét messze még ilyentájt
mint az a bizonyos Makó per Jeruzsálem.
Akkor jár majd le a műszak.
Az öltözőszekrény ugyanúgy nyikorog
mindenhol a világon
- lefogadom.
A nap egyformán gördül itt.
Futószalag.
Lelkeveszett termék hever az ágyakon,
vagy fut a parkban ide-oda-oda-oda-oda-ide.
A megváltó esti járat kényelmesebb,
nyáron hűt,
télen fűt.
(Cirka háromhatvanötért, de
mindig emelkedik
ahogyan drágul a benzin.)
Egy tuszáznégyes
gyorsabb lenne.
Vagy egy motor…
Tavasztól nyár végéig
a plexilapra rákenődne pár bogár,
ősszel az eső verné hátamon a bőrt.
Télen is haladnék.
Néha biztosan törne pár csontom…
Nem kenyerem a lassan járj.
A hétszázharminc marad,
amíg nem emelkedik
a benzinár.
Vagy amíg itt lakom.
Vagy amíg itt,
így keresem a kenyerem.
Motorral kéne járni.
Szabadok lennének az álmaim…
(2011. 10. 06.)
Dezső Anna Zanami
