A csengő hajnali kettő tájt úgy szaggatta szét az álmokat, mint jóféle jégtörő az iszapig érő fagyott vizet.
Plafonig ugró vérnyomással, szívveréssel ült fel – Keljfel Jancsi, amit az ólom újra és újra felránt. Izmai acélkeményre aludt rostjai hallhatóan pattogtak, agyának álmoktól lágyult tekervényei betonkeménnyé hirtelenedtek.
A hálóablak utcafrontra nyílt. Régi, közép-polgári ház; dzsentri fal- és belmagasság; kifelé nyíló ablakszárnyak.
A vihar elnyargalt. Csendes és jóillatú volt az éjszaka. Kinézett: a külső ablakszárny a járdán hevert, az üveg millió “ripityomra” törve. A becsöngető részeg alak széles, bizonytalan léptekkel közeledett.
– Leverte ja szél a zablakot – mondta összevissza és bizonytalanul.
– Ó, köszönöm szépen, nagyon kedves – válaszolt kábán, és egyáltalán nem szalonképesen – semmi smink, a haja ezer felé; persze, mit számít ez egy részeg előtt hajnali kettőkor? -, reggel orvosoljuk. Jó éjt!
A férfi ide-oda billegve próbálta értelmezni a rövidre zárt párbeszédet, de nem volt lehetősége folytatni, mert a nő eltűnt az ablaknyílásból – próbált visszadőlni az álom karjaiba.
Sikerült is. Úgy öt percre.
Mert a galád csengő újra sivított. Élesen, kegyetlenül.
Plafonig ugró vérnyomás, szívverés, Keljfel Jancsi, ólom, acélkemény izompattanás: rendben. Betonkemény agytekervények: rendben.
Kinézés, külső ablakszárny a járdán, az üveg millió “ripityomra” törve, becsöngető részeg alak: rendben.
– Leverte ja szél a zablakot – mondta kissé összevissza, de sokkal határozottabban, és hangosabban, mint előtte.
– Nagyon kedves, köszönöm, reggel eltakarítjuk – válaszolt a nő kevésbé kábán, viszont sokkal határozottabban, és hangosabban, mint előtte.
A harmadik csengetés kevesebbet váratott magára, mint elődei.
– Az ablak!
– Ha még egyszer megnyomja a csengőt, és zavarja a gyerekeimet, meg engem, nem lesz alkalma többé figyelmeztetni senkit, semmiért. Mert kimegyek, és az üveg minden szilánkját egyenként fogom lenyomni a torkán. Tűnés!
A csengő néma maradt.
Reggel kinézett — eltűnt az ablakkeret a járdáról.
„Na – gondolta – jól kibabrált velem: ellopta…”
De amikor a boltba ment tejért a kakaóhoz, a kapubenyílóba oda volt támasztva az kitört üvegű keret…