Dezső Anna Zanami próza hajléktalan nyomorult pszichiátria képf:flickr.com

Evett ma; tegnap sem; majd keresünk  valamit a konyhában.
Igya meg, tea.
Terus, nyiss ablakot; nem lehet itt megmaradni.
Iratok; nem baj, akkor bediktálja; mikor; azt hittem, jóval idősebb; tudja fejből a tajszámát.
Nagyon alacsony a vérnyomása.

Vetkőzzön, hozok pizsamát; öntök tusfürdőt; ha elfogy, szóljon; itt van, lepedő, ez a fajta jó nedvszívó; ne dobja egyből a szennyesbe, nem tudunk minden nap másikat adni.
Csak lábujjas van; hogy lelóg a sarka; örüljünk, hogy van; a papucs kincs.
Hízott; hiszen csak 45 kiló, mennyi volt előtte; jézusom; üljön csak, az lenne a csoda, ha nem szédülne.
Terus, írod a leltárt; veszek kesztyűt; mibe másba; kék zsákba; mondhatom; egy zöld kabát; egy kék pulóver; a barna pulóver; egy szürke ing; egy erősen szennyezett szürke nadrág; egy erősen szennyezett jégeralsó; egy pár bakancs; mit szólna, ha kidobnánk; meg fog penészesedni; keresünk magának, ha hazamegy ; khm; ha elbocsájtják; rendben, akkor maradnak.
Menstruál; vattánk nincs; kéztörlőpapírt tudok; van nálam két betét, meg pár tampon, odaadom; nincs mit.
Menjen, tusoljon, míg nem jön az orvos; persze, segítek; Terus, a fürdőben vagyunk, ha keresnek.