Még félálomban is a bugyi medrét,
és az agyagként beleragadó betétet igazgatta – egyengette az anyagot, széleit a combhajlatába nyomkodta, végét fenekének árkába
– félt, hogy átázik a lepedő (alatta a vastag törölköző), foltos lesz az ágy szövete.
Vérzése első napján mindig ugyanazt a megsemmisülést érezte, mint a legelső alkalommal, amikor krumplit pucolva, guggolva, a jobb sarkán ülve megérezte a nedvességet.
Igazából nem számított volna, egyedül élt, se rokona, se barátja, a postáson, és néha egy-egy szerelőn kívül csak a rovarok látogatták. Nagytakarításkor pakolta csak el az ágyneműt, olyankor takarta le az ágyat, ne hulljon rá a por, így akár parkettáig alácsorogva, a legutolsó szövetszálacskát is átáztatva, vérben úszhatott volna a heverő, de ő irtózott a vértől; igaz, csakis a saját vaginájából eredő, vulváját összemocskoló vértől.
Csitriként, a vigyázz, már teherbe eshetsz „jelét” mosdókesztyűvel bírta csak lemosni szeméremtestéről, amit aztán minden tisztálkodás után több réteg újságpapírra toccsantott, zacskóba kötött, és sápadt képpel, viszolygó, hitetlenkedő kifejezéssel az arcán dobott ki. A nedves törlőkendő felfedezése jelentősen mérsékelt a ceremónia komplikáltságán, bár nem könnyen barátkozott meg vele, viszont olcsóbb volt, és készletkifogyás esetén nem kellett törölközőket szabdalni, hogy kesztyűhöz jusson.
A menstruációs folyadék felitatását az első években a sok nyűggel járó vattacsomókra bízta, aztán a körülmények (munkahely, csatangolások, utazások) hatására megerősödött annyira, hogy nagy testi és lelki küzdelmek árán, mondhatni, szexuális kapcsolatba kerüljön az egyetlen tárggyal, amit a testébe be bírt fogadni, így könnyítve meg a mindenhavi tortúrát – megbarátkozott a tamponnal. Már a várakozás napjaiban használta, legalább három óránként cserélte, hogy viszonylag pontosan meg tudja állapítani, mikor kezdődik. Mire megindult a folyamat, a hüvelye a száraz tamponváltásoktól felmaródott, lüktető csővé vált.
Precízen vezette az időpontokat, szinte mazochista módjára zárta körbe szép, szabályos, piros karikával a dátumot a noteszben – szerette, hogy kiszámíthatóan működik a teste, hogy órára pontosan érkezik a rém, amely vörösen, izzó fájdalommal karöltve az alhasába berobban, aztán kitombolva feleslegessége miatti dühét, pár nap múlva barna, egyre halványuló foltokat hagyva maga után hagyja faképnél.
Soha nem foglalkozott azzal, mire fel benne ez a cécó a menstruáció körül, egyszerűen elfogadta, hogy van egy ledönthetetlen, masszív fellegvár, amin se ő, se más, se ki, se be… Mindegy volt, a védmű mestere ki és mi volt. Hogy anyja totális, komplex szadizmusa, a büdös, szúrós, rosszízű boltos molesztálása, vagy apja idő előtti menekülése húzta fel a falakat… Ez volt, így van, se több, se kevesebb, kész!
De az utóbbi fél évben kezdtek összekuszálódni a dolgok…
Hol előbb jött, hol késett, és minden alkalommal olyan féktelenül, nem zabolázta meg sem tampon, sem betét. A napjai őrködéssel, szorongató vibrálásban teltek. A rendszertelenség, a kiszámíthatatlanság riadttá, bizonytalanná, elveszetté tette. Nap közben nem győzött az illemhelyre járni, ellenőrizni, éjjel gyakran felriadt, olyankor villanyt kapcsolt, hogy megbizonyosodjon, nem történt-e baj.
És ott volt az a kirekeszthetetlen bizonyos érzés, ami addigi életében soha, egyetlen pillanatra sem öntötte el, de most… most a legváratlanabb pillanatokban csapott le, és mindig akkor, amikor a legerősebben áradt belőle a vér. Nem volt buta, tudta, hogy a hormonok bármire képesek, azt viszont fel nem foghatta, eddig miért nem, és miért most igen. Hónapokon át küzdött saját, addig biztonságos, most nyomasztó korlátainak, falainak csapódva, megzavarodva, kiutat keresve…
Egy éjjel, amikor egyáltalán nem számított rá, megtörtént… A combjai közti nedves langyosság, a hasából egész testébe sugárzó, sziszegő, csiklandós sóvárgás riasztotta fel, meg az altestében érzett feszítő forróság. A betét, a bugyija, a lepedő – merő vér. De nem számított, fel sem fogta, mert tennie kellett, tenni akart a kínzó epekedés ellen, amely, mint a máglya égette.
Visszafeküdt, és úgy, azon mód, hátközépig vérben úszva magához nyúlt – először életében.