Kicsi volt a gyöngy, apró, és iszap- lepte.
Ott feküdt a tenger éjsötét mélyén. Felette a roppant víztömeg elnyelte a napsütést. Elnyelte a hatásokat, mindent elnyelt, amitől a gyöngy beteljesíthette volna azt, amiért megszületett.
Hogy ragyogjon.
De nem csak ez volt az oka, hogy nem szórhatta fényét… Már sok száz és sok ezer éve megállt a föld. Nem kergette-űzte egymást a nap és a hold, így elmaradt az apály, és elmaradt a dagály. Minden mozdulatlan, néma, és hideg volt. A kemény test, ahol fogoly volt, millió, fénytelen darabra törve hevert, roppant akarattal maga a gyöngy törte szét. Rabságában tartotta, visszahúzta, és elfogta előle azt a parányi fényt is, ami a mélyben pislákolt.
A gyöngy csak várt.
Ideje nagy részét azzal töltötte, hogy ábrándozott. Egyszer majd történik valami, amitől lemosódik róla az iszap, ami majd megmozdítja, felemeli a fény felé, és ő meg tudja mutatni az egész világnak, hogy milyen fényesen, szikrázóan tud ő ragyogni. Tudta, hogy meg fog történni.
Az idő telt. Semmi sem változott, de ő nem adta fel a reményt.
És egy nap… Egy nap valami megváltozott a világban. Valami varázslat? Fekete lyuk? Vagy Isten ébredt talán fel? Soha nem fog kiderülni. Csikorogva bár, de forgásba jött a föld.
A kis gyöngy meleg, finom, lassú érintést érzett a burkán. Elindultak az áramlatok az útjukon, felkavarva a tenger moccanatlan tömegét. Tudta, hogy valami befejeződött, és hogy valami elkezdődött.
Eljött az ő ideje.
Először a megkövesedett korallokat, szivacsokat törte le a víz. Aztán lesimította róla az iszapot. Hátára vette, és lágyan, lassan ringatva sodorta-segítette a part felé. Útja során megtisztult minden rátapadt mocsoktól, ami opálossá tette. Mire partot ért, maga volt az újjászületés.
Hófehér-homokos partra vetődött. A tenger még utoljára körbecsókolta, majd visszahúzódott.
A gyöngy végre ragyogott! Úgy ragyogott, hogy a fehér homok belesápadt. Úgy szikrázott, hogy csodájára járt élő, és élettelen.
Végre boldog volt.
Nem érzett büszkeséget, és nem vette észre a csodáló pillantásokat. Ő a maga egyszerű kicsi gyöngy-módján csak boldog volt, hogy végre, végre ragyoghat…