– Baj van Karola? – a nővér keze rárebben az ágyban egy ideje maga elé bambuló, fekvő nő karjára.
– Nem, nincs.
– Ugye szólsz, ha mégis?
– Persze.
– Jó. Itt a vacsorád, jó étvágyat!
A kiskocsi, amiről a vacsorát osztják, nyikorogva áll egy kórteremmel arrébb.
Úgy fél óra múlva Karola tűnik fel a nővérszoba ajtaja előtt egy pillanatra. Az átadót író ápoló észreveszi a szürkévé mosott kórházi köntös rebbenését és a nő után szól.
– Mi volt a probléma az előbb Karola?
– Á, semmi, csak a családomra gondoltam.
– A családodra? – hökken meg a nővér. – Nincs is családod!
– Dehogynem! Van egy kisfiam és egy kislányom.
– Hol?
– Itt, a szomszéd faluban. Egy királyi házaspár…
– Jaj, Karola, menj, nézd a Tv-t és szólj, ha nem vagy jól! Nem szeretnék barikádot bontani a kórteremben utánad, mint a múltkor.
Újra a füzet fölé hajol és sebesen ír tovább. A gondolat, hogy Karolának az égadta világon senkije nincs rajtuk kívül, már elenyészett, elbújt a műszakig hátralévő feladatok logikai tervének tornyában. Siet. A gyerek lázas és a szomszéd csak 7-ig tud rá vigyázni.