– Szia anyukám!
– Szia kislányom!
– Hogy vagy, édesanyám?
– Jól vagyok kislányom, és te?
– Én is. Tegnap volt az anyáknapi műsor. Nagyon rossz volt, hogy nem voltál itt… sokat sírtam. Ne sírj, anyukám, még szomorúbb leszek.
– Jó, nem sírok… ne legyél szomorú… Hogy állja a lábad a görcsöt?
– Egész tűrhetően. Emelt a doktor az izomlazítón, meg kaptam valami új, svéd krémet. Piros, csupa ragadáncs az egész, mindent összefog, de szerintem jobb, mint az eddigiek. De a torna egy iszonyat… Mintha késsel döfölnének…
– Ó, szívem, de sajnállak…
– Minden rendben anyukám, kibírom, semmi baj, ne sírj!
– Nem sírok… Nem jött meg a tolókocsid?
– Azt ígérték, kedden szállítják. Mikor jössz el látogatni?
– Nem hallak! Mit mondasz?
– Mikor jössz el látogatni?
– Halló… Halló… Móni… Itt vagy?
– Itt vagyok anyu! Hallasz?
– Móni… Mónika… Halló… Nővérke! Megszakadt… Igen, ő volt. Azt mondja jobban van. Remélem, jövő héten elenged a doktor úr… Olyan régen láttam…
Senkijük nincs egymáson kívül ezen a világon. Bíró néni nem tudja: hetei vannak már csak hátra – soha többé nem fogják látni egymást.
És jobb ez így…