“Várom, hogy eljöjjön az idő, mikor magától kúszik hozzám, értem. Mert az ár – apály örök folyamata elhozza azt a percet. Tudom…”
A perc eljött.
Olyan régóta vártam erre a pillanatra…
Nem csalódtam.
Megérte a sok-sok várakozás.
Megérte a sok seb a testemen, amit a nap sugarai martak a bőrömbe, ott a parton várakozva.
Megérte a viharban való ácsorgás, amikor a szél ereje földhöz vágott, és én nem tudom melyik porcikámból, de összekotorva a maradék erőm – felálltam.
Megérte a sok könny, amit a parton töltött magányos ácsorgásom miatt sírtam el.
Az illatból tudtam – eljött értem.
Éreztem semmihez nem hasonlítható aromáját, amit az ember csak a SAJÁT tengerénél érez, és senki más nem érzi úgy, ahogyan én. Mikor még messze volt, elküldte a felette suhanó szellőkkel a simogatását, és csókjainak ígéretét.
Lenéztem a lábfejemre.
Már rásimult…
Úgy történt minden, ahogyan azt a hosszú-hosszú gyötrelmes idők alatt elképzeltem.
De mégis, minden fantáziám kevés volt – mégis. Nem számítottam olyan csodákra, amit a vízben való létezésem hozott magával.
A tenger tele volt érintéssel.
Tele volt simítással.
Tele volt csodásnál – csodásabb látomásokkal.
Tele volt érzelmekkel.
Tele volt szabadsággal.
Mind, de MIND az enyém volt. Én kaptam. Az övé lettem. Testestől-lelkestől.
Közben éreztem, őt is sütötte már fájdalmasan a nap.
Éreztem, őt is korbácsolta a vihar.
Éreztem, ő is hullatott már könnyeket.
Éreztem, őt is rágta a magány.
És igen, éreztem hogy neki is megérte…
Ahogyan minden porcikámat birtokába vette, süllyedni kezdtem. Ez a süllyedés maga volt a súlytalanság.
A tökéletesség…
És még nem volt vége.
Megértettem azt is, mi az a tiszta boldogság. Mert a tenger egyszer csak dúdolni kezdett. A zene beáradt az összes pórusomon, és mindenemet ellepte.
Minden sejtemben zengett, zümmögött, zsongott.
Ebben a dalban MINDEN benne volt.
Minden boldogság, amire nekem szükségem volt, van, és lesz.
Csak öröm volt benne.
Benne volt a kék ég, lágyan gördülő felhőivel.
Benne voltak a fák, az összes létező színnel, illattal, gyümölcseikkel.
Benne voltak a madarak, és trilláik.
Benne volt az összes lanka, hegy, völgy, barlangok, a Világ minden tája.
Benne volt a magyarságom.
Benne volt az összes boldog inger, amitől mosolyoghat az ember.
És benne volt az összes hatás, amitől sírni tud.
Benne volt a születés.
És benne volt a szülés, a maga fájdalmasan gyötrelmes boldogságával.
Benne volt a világ összes gyönyörű várakozása.
Az összes szerelmes sóhaj.
És benne voltam én…
Megértettem, hogy szép vagyok.
És megértettem, hogy minden szép.
Csak LÁTNI, HALLANI, és ÉREZNI kell.