A férfi arra ébredt, hogy valami csiklandozza az arcát. Ösztönösen meg akarta vakarni, a mozdulat azonban félúton megtorpant. Tudatosult benne; kicsi lánya haja simul az arcába, aki mint olyan gyakran éjjel, odabújt hozzá. A férfi felnézett, és mint mindig, most is belesajdult a szíve a kislány gyönyörű arcát látva.
Lehunyta szemét, és boldog volt.
A fiúcska is ébredezett. Még élénk színekkel kavargott előtte a levegőben az álma.
Messzi, füves, tág tájakon járt, ahol ezer és ezer oroszlán hagyta nyomait a poros földön, ő volt uruk, játszópajtásuk, gyógyítójuk, ő volt a mindenük. Az oroszlános – érzést azonban egy pillanat alatt elsöpörte a hiányérzet. Hiányzott neki a húga, az apja, a reggeli kakaó, ezek a dolgok mindennél csábítóbbak voltak. Unatkozott is kicsit, így a meleg paplan-kuckó sem tarthatta vissza.
Kimászott az ágyból, maciját – ami az oroszlánokat pótolta, míg nem lehetnek SAJÁT oroszlánjai- hóna alá csapva felfedező – útra indult a lakásban.
Kissé csalódottan vette tudomásul, hogy még mindenki alszik. Üldögélt kicsit, de nem bírta sokáig. Odasettenkedett a háló ajtajába, és halkan belesuttogott a csendbe:
– Húgocskám… – senki nem mozdult.
Kicsit hangosabban is megismételte, hátha… A testvére azonban csak elfordította a fejét, de nem ébredt, nem akart még kiszakadni az álompalotából, ahol Ő volt a Királykisasszony. Nem akarta levetni még az álmában hordott gyönyörű pörgős szoknyát, és a valós pizsamára cserélni.
A fiúcska töprengett kicsit. Arcán azonban hamarosan huncut, kedvesen csibészes mosoly jelent meg. Megtalálta a megoldást.
– Hugi! Gyere ki! Ha nem jössz, megiszom a kakaódat.
Elhangzott a varázsszó: kakaó…
A álmok palotája úgy omlott össze, mint a kártyavár.
– Ne! – és a királylány már szaladt is.
Az apa nem mozdult továbbra sem. Nem mozdult, elrejtette ezt a pár percet a szívébe.
Tudta, ezek a pillanatok azon pillanatok közé tartoznak, amit az ember soha nem felejt el…
Hálás volt. Hálás volt Istennek, mert a gyerekei mindennél többet jelentettek neki.
És ez így van rendjén.
A kicsi, zöld gyöngy pedig a férfi szék hátára vetett nadrág – zsebében: mosolygott.