– Hahóóó… megjötteeem… Itt a finom melegvizecske, ideje mosakodni. Óóó, nem durcáskodunk! Mit szólna a friss ágynemű, a napocska, a reggeli kakaó, ha nem köszöntenénk szappanillattal? Mosakodni muszáj! Csücsüljünk csak fel! Nem pityergünk, nem fáj ez! Ha feszítjük magunkat, nehezebb lesz levenni az ingecskét, hát nyugi, na! Megmossuk a szemecskéket, fülecskéket, nyakat. Ugye, milyen fincsi? Nem is indulhatna jobban a nap! Jó meleg, ugye? Én megmondtam! Hú, de fürge valaki! Mint a csík! De hiába, mosakodni kell! Óóó, hiszen itt kaka is van! Végre… Nagyon ügyes! Jó-jó, kicsit alább a ficánkolással! Már törölközünk! Egy kis kamillás hintőpor a hajlatokba, olyan jó illatúak leszünk, mint a rózsa! Kence a popóra, punára, nehogy kicsípje a pisi! Mindjárt megvagyunk, mindjárt… Pelus… Ing… Készen is vagyunk! Igyunk pár korty teát… Nemsokára jön a finom reggeli!
– Rohadjon le a kezed! – szólt a „baba”, patyolattisztán, állig betakarva a kórházi ágyról; amúgy egész nap egy értelmes szót sem ejt, csak artikulátlanul rikácsol.
– Egészségére… Irma néni.
