Megírom a pénteki napomat, addig, míg a karácsony nyála el nem tömi az agyamat,
mert akkor már csak édes-csöpögős (de lehet, hogy keményen kopogós) szavak folynak ki az ujjaim alól.
Márpedig ez a történés megér pár sort. Nekem legalábbis. Ilyesmi is csak velem fordulhat elő.
Szerda délután megvakartam a kezem szárát. Volt rajt valami akármi. Csípés, ragya, tökmindegy. A lényeg; mint az állat, viszketett. Én meg, mint az állat vakartam.
Kár volt.
Csütörtökön már ocsmány volt, csecsemő – tenyérnyi nagyságban gyulladt, volt rózsaszín csík is, kb. 3cm-es, haladt felfelé, mint a nagykönyvben megírva vagyon. Közepe trutyi. Egy szó, mint száz, elfertőződött a vakarás.
Mentem melózni. Mutatom a csajoknak, mit alkottam. Begyűjtöttem a dicséreteket, átadtam a tapasztalatot, hátha valakinek hiányzik egy ilyesmi.
Csajok útba igazítottak; talán sebészet… Mondom, dehogy megyek, nem röhögtetem ki magam, hogy elrohad a kezem egy szimpla vakarás miatt. Ám, mivel roppant jó a képzelőerőm, elmoziztam magamban a lányok hülye sztorijait, aminek forgatókönyvét kifejezetten nekem állították össze. Arra jutottam, esetleg mégis…talán…
Győzött a fantázia, szót fogadtam, lementem. Elnézést kértem a dokitól a blőd seb miatt és kértem, ne nevessenek ki, hogy egy VAKARÁS miatt zargatom őket.
Doki ránéz. – Feküdjön le! – mondta. – Úr isten! Itt amputáció lesz -gondoltam én. Szerényen, kecstelenül (mint az a bizonyos szűzlány) lealéltam a vizsgáló-ágyra. Lesz, ami lesz, átmentem én már sok mindenen, majd beharapom a szám szélit. Karom maradt. Szám sem esett le, nem haraptam rá. Doki kicsit belekotort a húsomba, lefertőtlenítette, bekötötte, majd lazán közölte: kapok egy TETANUSZ ANATOXINT (magyarul egy tetanusz szurit a seggembe).
Kicsit alkudoztam – volna, ha lehet -, márminthogy felviszem, a lányok beadják. – Nemnemnem – mondta doki. Akkor majd én, magamnak… – Nem, nem, majd xy asszisztens megböki – mondá az úr.
Hát jó. Mivel férfi volt az istenadta, hagytam neki egy fél cm-es szabad részt a köpenyem, és a gatyám között, nem a prűdség okán, hanem mert nem voltam benne biztos, nem szakadt bugyogót vettem-e fel. Nem szokásom, de vannak helyzetek…
Persze az osztályon megnéztem aztán, jó helyre adta-e be. Naggggyon eltalálta. Csillagos ötös. Kollektíva összetartóan röhögött, meg “naugyéztak”.
Délután már áldottam őket, ugyanis marha ronda lett. Dunsztkötés, jód, stb.
Ma már csak picit látszik a gyulladt rész, közepén a varas seb. Megmaradok . Egy darabig még legalábbis. Remélem…
A helyzet, szimplán belevittem valami bacit az osztályon, ugyanis melóztam amikor megvakartam. Jut eszembe! Egyik kolleganőm azt mondta, ne közelítsem meg, biztos húsevő baci, mer’ hogy “mutattak a tévében mostanság egy ilyen esetet”.
Tanulság: NE vakarózz! Főleg ne körömmel. Főleg ne “frissen mosdatlan” körömmel! Mert minél jobban esik, annál veszélyesebb. (Uramatyám, remélem, ez a szexre nem vonatkozik!)
Különben is! Szokjál le a vakarózásról. A francnak az. Hadd viszkedjen! (Van olyan, akinek már viszket valamije? Akkor jó. J
Ennyi vakarózásom története.
Este jutott eszembe, mondhattam volna dokinak, hogy megcsípett valami. Semmi kotorás, meg egyebek. Mégis jobb formája lett volna dolognak.
Mindenkinek következménymentes vakarózást kívánok.
Mert – valljuk meg – vakarás nélkül nem élet az élet!